Mi az a reziliencia? Miért érdemes foglalkozni, és hogyan lehet fejleszteni? Írta: Horváth Emil, menthálhigénis tanácsadó
1. Mi az a reziliencia?
Tudta, hogy maga az eszme alapja az anyagtudományból ered?
A reziliencia szó a latin resiliere — visszapattan, visszaugrik — szóból ered. A fogalom tulajdonképpen a kihívásokhoz való pozitív alkalmazkodás képességét jelenti.
Képletesen szólva olyan, mint a rugó vagy a gumiabroncs: tegyenek vele bármit, ha elengedik, hamarosan visszaáll eredeti helyzetébe. Vagyis képes a kívülről vagy belülről jövő torzulást ellensúlyozni vagy elviselni anélkül, hogy tönkremenne.
Ez a fajta ellenálló képesség, terhelhetőség és rugalmasság, azok a fő tulajdonságok – amelyekre pláne manapság, égető szükségünk van – leírhatóak tehát a Reziliencia fogalmával.
A reziliencia nem genetikai adottság!
Nem olyan tulajdonság, amit a természet a bölcsőnkbe helyezett. Ez egy olyan adottság, amely minden emberben másként jelentkezik, és aktívan felkelthető illetve felerősíthető (a veleszületett „Keljfeljancsi” gén kivételnek számít).
A belső szilárdságot életünk során fejleszthetjük ki, mialatt a sorsunk a legkülönbözőbb hullámhegyeken és völgyeken vezet át bennünket.
Tanulható a Reziliencia
Bárki, aki úgy dönt, hogy jobban meg akarja ismerni önmagát, és ezáltal szisztematikusan bővíti saját hatékonyságát, hatalmas lépésekben fejlődhet. Csak részt kell vennie a folytonos tanulási folyamatban, és jókedvű állhatatossággal kitartani benne. Ez egyénekre, csoportokra és szervezetekre egyaránt vonatkozik.
Veszélyeztető erők
- Manapság amire szükség van egy szervezetben, az az együttműködés, nem pedig az egymás mellett vagy éppen egymás ellen működés. Sajnos manapság is még sok vállalkozásban a ként frontos háború uralkodik, még akkor is, ha szívesen tűnnek kifinomultnak.
- Az alkalmazottak irreális célok és megvalósíthatatlan teljesítmény követelmények alatt nyögnek.
A menedzsment azt az álláspontot képviseli, hogy az előírásaik nélkülözhetetlenek a szervezet fenntartásához és a munkások túl kevés vállalkozó szellemről tesznek bizonyosságot. Mindkét félnek igaza van, és ugyan akkor mindkét félnek felül is kell vizsgálnia a nézeteit és az összefüggések megértése révén közeledni egymáshoz.
- A belső, fárasztó viták és minden járulékos káruk miatt (pl. állandó konfliktusok és súrlódási veszteségek, elzárkózó kiskirályságok, motivációgyilkosok, felmondások, stressz) nem tudnak megfelelni a rendkívüli kihívásoknak.
- Önmagában is a globalizált piacon nagyon komoly feladat megvalósítani a fenntartható üzleti irányítást, hát még a házon belüli állóháborúk mellett, amik szétforgácsolnak minden erőt. Elveszik a bizalom, elsorvad a motiváció, elillan a kreativitás.
2. Reziliencia fejlesztése. A változás kulcsa: az egyénben rejlik
A leginkább veszélyeztetett csoport a területi szintű, vagy részleg, vagy csoportvezetők, műszakvezetők, akik ütközőként funkcionáló vezetői szintek, a különböző szervezet érdekcsoportok és érdekelt felek között.
Sajnos túl sok hozzáértő, elkötelezett, mélyen lojális vezető van, akik a két front között morzsolódnak fel. És ez nem csak az egyén, hanem a cég számára is igen komolyan veendő, az üzletet veszélyeztető fejlemény.
Az alkalmazottak egészsége és kreativitása a tudásalapú társadalom legfőbb vagyona és legnagyobb tőkéje. Egy cég sem venné igénybe a gépparkját rendszeresen a kapacitása felső határán, mert nagyon jól tudja, hogy milyen túlterhelésből fakadó károsodáshoz, ez pedig milyen következményekhez és járulékos költségekhez vezetne.
Aki ma egészséges szeretne maradni, annak nagyon jól kell tudnia magát ismerni és irányítani (menedzselni). Meg kell értenie, hogyan tudja feltölteni a személyes erőtartalékait és milyen terhelési határig mehet el hosszú távon, anélkül, hogy akár maradandóan sérülne valamilyen formában.
Az emberek többsége nem ismeri fel vagy el, hogy nem rendelkezik azon kompetenciákkal, amiket manapság elvárnak tőlünk. Olyanokat, amiket sem az óvodában, sem az iskolában, sem szakmai vagy egyetemi képzésen nem oktatnak, nem adtak át nekünk.
Ezért a cég felelőssége és érdeke is, hogy ezekben fejlessze munkatársait. Hogy azok ellenálljanak, kitartsanak, jól –és biztonságban érezzék magukat és ne futamodjanak meg, keresve az újabb és újabb lehetőségeket (itthon vagy külföldön). Amik persze nem jönnek el egészen addig, amíg ő maga nem kezd el változni, és felnőni az elvárásokhoz.
3. Mikor ajánlott, mikor van szükség a reziliencia erősítésére?
- Ha úgy érzékeli, hogy szüksége van támogatásra, hogy tovább lendüljön a krízisen, a változásokon, megerősödjön és újra kiegyensúlyozottan tudjon dolgozni, élni.
- Ha fejleszteni szeretné önmagán a stressz hatásokkal szembeni rugalmas ellenálló képességét.
- Ha vezetőként lelki edzettségre szeretne szert tenni a kisebb-nagyobb változásokhoz való hozzáállásában, szemlélet kialakításában.
- Ha az életében szerzett (akár fájó) tapasztalatait szeretné pozitívan megélni és konstruktívan felhasználni.
- Ha szeretné elsajátítani azt a képességet, hogy pozitív jövőképet alakítson ki önmaga számára.
- Akkor, ha érzékelhetőek a bizonytalanság, és a teljesítményromlás tünetei.
Néhány jel, amire érdemes figyelni:
- érzelmi kimerültség, teljesítménycsökkenés, testi tünetek (kiégési tünetek)
- kirekesztés, zaklatás, szabályszegések, testi tünetek (mobbing tünetek)
- testi tünetek, érzelmileg furcsa, félelemhez hasonló, ideges feszültséget, szorongató érzés, rossz alvás, feledékenység, dekoncentráltság (szorongási tünetek)
- állandósult negatív attitűd, hangulatzavar, fáradékonyság, passzivitás (depressziós tünetek)
- Átmeneti vagy hosszabb távú átalakulás az egyénben.
Ajánlott a programunk továbbá, ha szeretné, hogy ellenállóbb legyen a mindennapok bosszúságaival szemben, és saját hasznára tudja formálni, kihívásként kezelni a stresszt kiváltó eseményeket, konfliktusokat.
Egy reziliens személy rendkívül inspiráló tud lenni, ami akár vezetőként, munkatársként, akár a privát szférában, közvetlenül hat a munkakörnyezetben lévőkre, ezzel javítva a kapcsolatokat.
4. A Reziliencia tréning programunk alapjai
A SKULL Reziliencia Programjában minden benne van, ami ellenálló képesség, terhelhetőség és rugalmasság megszerzéséhez szükséges.
Nagyon fontos szerepet játszanak a pozitív érzelmek a reliziencia kialakulásában, így a pozitív pszichológia alapjait, és jelentősebb eszközei a program részét képezik. A programban beépítettük a szalutogenezis (egészséget megteremtő okokat vizsgáló) modelljét, ami a komplex önbizalom összetevőit tárja fel (érthetőség, menedzselhetőség, értelmezhetőség = koherencia érzés). Mivel lényeges az érzelmi intelligencia a fejlesztése e témában (pl. a tudatosítás, döntéshozatal, feszültség el –és levezetése, kapcsolatkezelés, az empátia), ezért ebbe az irányba is elmegyünk.
A tréning az életszerű gyakorlatok, technikák, módszerek tudását, alkalmazhatóságát pedig a pozitív pszichológia mellett a kognitív –és a viselkedéstudomány területéről emelte be.
Mire trenírozzuk a Programunkban résztvevőket?
- Merjen változtatni.
- Bízzon Önmagában.
- Lássa a válságban a lehetőséget.
- Tudja, hogy a pozitív változáshoz is alkalmazkodnia kell.
- Az alapokkal kezdje a fejlesztést.
- Merjen veszíteni, ne akarjon mindenben győzni.
- Ismerje és alkalmazza a siker útját.
- Keresse meg minden történésben az értelmet.
- Merjen segítséget kérni.
- Kihívást lásson és ne problémát.
- Vállaljon felelősséget, ne pedig bűntudatot.
- Sose veszítse el a humorérzékét.
Mit adhat a tréning Programunk?
- Felfedezheti belső erőforrásait és technikákat sajátíthat el testi-lelki állóképessége erősítésére.
- Erősödik az önbecsülése, bátrabb lesz mind a saját szempontjai, érzései kimutatásában, mind a nehéz helyzetek felvállalásában.
- Tudatosabbá és magabiztosabbá válik.
- Új fejlődési szemléletet/attitűdöt sajátíthat el.
- Technikákat tanul a stressz kezelésére.
- Növekszik az önismerete, rálátást nyer erős és gyenge pontjaira.
- Nyitottabbá, megértőbbé, elfogadóbbá válik.
- Javul az együttműködési készsége, javulnak a kapcsolatai.
- Pozitívabbá válik az általános hangulata.
- Újra energizálódik, új erőforrásokra lel.
- Szélesedik a nehéz helyzetek kezeléséhez szükséges eszköztára.
Reziliencia Programunkról bővebb információ elérhető ide kattintva.
Vélemény, hozzászólás?